Diplomás vagyok – kérjek érte bocsánatot?
Előfordult már veled, hogy visszafogtad magad, nehogy „túl okosnak” tűnj? Vagy hogy megjegyzést kaptál, mert (jobban) tudtál valamit? Nem vagy egyedül.
Ma Magyarországon egyre hangosabb az az irány, amely azt sugallja: ne tanulj sokat, ne légy túl okos, ne tűnj ki. Legyél csak egyszerű, gyorsan betanítható, legyél összeszerelő, de véletlenül se tanulj, diplomád pedig végképp ne legyen, mert akkor biztosan „naplopó” vagy.
Különösen nehéz hallani és megélni, amikor vezető politikusok beszélnek arról, hogy az emberek jobban bíznak egy darab papírban — értsd: diplomában —, mint a saját szorgalmukban és tudásukban. Komolyan nem hittem a fülemnek, amikor ezt hallottam. A diploma nem egy „darab papír”, és a megszerzéséhez (általában, a legtöbb embernek) szorgalomra és tudásra van szükség.
Talán ideje lenne kiállni azért, hogy az értelem, a kíváncsiság és a tanulás érték maradjon ebben az országban?
Volt olyan kolléganőm (és még mindig tanár vagyok, tehát az exkollégáim jelentős része is az), aki büszkén hangoztatta, hogy ő az Egri csillagok óta nem olvasott el egy könyvet sem. Azt is csak félig – a másik feléből kész olvasónaplót használt…
Amikor elmerültem az online társkeresés bugyraiban, nagyon hamar beírtam az elvárásaim közé, hogy akit keresek, legyen diplomás. És nem, nem azért, mert nekem gondot jelent, ha valakinek nincs papírja a felsőoktatásból. Egyszerűen azért, mert annyian töltötték ki rajtam a frusztrációjukat, hogy meguntam kellemetlenül érezni magam emiatt. És nem, nem kérkedtem vele, nem említettem, hogy ja, nekem van ám két diplomám. Ez (legalábbis egy) elég világosan kiderül abból, ha megmondom, mi a szakmám. Innentől persze voltam nagyképű, beképzelt, tudálékos, aki lenézi azt, akinek nincs „egy darab papírja”.
Néhány mondat, ami nekem címezve hangzott el az elmúlt sok évben:
- „Jaj, te ezt is tudod?! Hát persze…”
- „Te aztán mindent jobban tudsz, mi?”
- „Tudod, az életben nem a diploma számít.”
- „Ne okoskodj már, ez nem egy vizsga!”
- „Te mindig olyan bonyolultan fogalmazol. Nem lehet ezt egyszerűbben mondani?”
- „Ez megint valami okos kis mondat volt, ugye?”
- „Azt itt inkább ne mondd el, hogy van diplomád.”
- „Azt hiszed, a diplomáidtól olyan okos vagy?”
- „Mi van, te tanultál valamit, és most már különbnek hiszed magad?”
- „Én nem tanultam sokat, de legalább van józan paraszti eszem.”
- „Diploma nélkül már nem is lehet hozzád szólni?”
- „Jó, persze, te biztos érted, mi meg csak sima emberek vagyunk.”
- „Te is az a diplomás-nyelvvizsgás fajta vagy, mi?”
Ismerős valamelyik? Esetleg ki tudod egészíteni ezt a listát? Tudtad, hogy ennek a jelenségnek neve is van? Smart shaming, vagyis az okosság, tanultság, műveltség miatti megszégyenítés.
Elég csak 20 percet eltölteni mondjuk a Threads-en (egy újabb közösségi platform, ahol mindenki megoszthatja a gondolatait), és tuti, hogy ennyi idő alatt szembejön veled legalább egy poszt arról, hogy tanulni hülyeség, hogy egy szakmunkás sokkal többet keres, mint egy diplomás (félve kérdezem: és?), vagy hogy a „diplomások” éhen halnának, ha nem lennének „rendes emberek, akik dolgoznak.”
A smart shaming ma Magyarországon nem csak egyéni élmény – rendszerszintű jelenség. Tudatosan erősítik azt a hangulatot, hogy a diploma fölösleges, a tanulás fölösleges, az értelem pedig gyanús. Nem csak az értelmiséget próbálják leértékelni, hanem magát a gondolkodást. Azt üzenik: ne tanulj sokat, ne kérdezz, ne lógj ki. Legyél gyorsan betanítható. Legyél alázatos. Ne akarj többet érteni a világból, mint amennyit épp megengednek. És mindezt nem az alacsonyabb végzettségű emberek védelmében teszik. Nem empátiából, hanem frusztrációból. Mert aki tanult, az kérdez. Aki olvas, az gondolkodik. Aki képes összefüggéseket látni, az kevésbé fél. És ez baj. Jobb, ha nem gondolkodsz. Jobb, ha csendben maradsz. Jobb, ha szégyelled a tudásod.
Ismerős? „A háború béke, a szabadság szolgaság, a tudatlanság erő.”
Szisztematikusan hiteltelenítik az értelmiséget, az értelmiségi attitűdöt, a tanulást mint értéket. Nem az egyszerűség vagy a közérthetőség a cél, hanem az, hogy aki tanult, az „túl van bonyolítva”, „életszerűtlen”, „nem a valóságban él.”
A legutóbbi kedvencem a néni a videón, aki egy viszonylag egyszerű kérdésre ezt az átgondolt választ adta: CSAK!
Ismerős? Az én szűrőmön át nézve erről szól ma Magyarország. Ez nem véletlen – mert:
- Az önállóan gondolkodó, művelt ember kritikusabb.
- A tanult ember kevésbé manipulálható.
- Aki kérdez, az nem csak elfogad.
Figyelted? Sehol nem a „diplomás” szót használtam, nem véletlenül. Nem azon múlik.
Hiszen a kíváncsiság nem diploma kérdése. Ez az antiintellektuális szemlélet az egyszerűséget nem értékként, hanem eszközként használja a gondolkodás ellen. Mintha az értelem, a reflektált gondolkodás valami elitista luxus lenne, amit szégyellni kellene.
És még egyszer: nem, nem a diplomáról beszélek, még mielőtt bárki azzal jönne, hogy lenézem vagy kevesebbre tartom azt, akinek nincs. Ez nem papír, hanem hozzáállás kérdése. Több olyan ismerősöm van, akinek nincs diplomája, de van benne kíváncsiság, igény a tájékozottságra, nyitottság a világra. És sajnos nem egy olyat is ismerek, akinek van ugyan papírja arról, hogy tanult, de két összefüggő mondatot nem tud megfogalmazni.
Nem a diploma tesz valakit okossá. De a tanulás, a gondolkodás igenis érték.
És ha már előkerült Orwell, álljon itt zárásként egy újabb idézet tőle, ami ma érvényesebb, mint valaha:
„Gondolkozni, gondolkozni, ha csak a másodperc töredéke van is hátra – gondolkozni: ez az egyetlen remény.”
Vélemény, hozzászólás?