Vizsga, érettségi, nyelvvizsga – miért nem elég az utolsó pillanatban készülni?
“Matek szóbelire keresek tanárt (közép), sürgős lenne.”
“Magyarból keresek felkészítő tanárt idei érettségire.” (Márciusban…)
“A munkahelyem elküldött C1 nyelvvizsgára németből, tanárt keresek a készüléshez. Vizsga 1 hónap múlva, jelenleg erős B1.”
“Pótvizsgára felkészítő tanárt keresek július közepétől matekból és töriből.”
Ezeket a mondatokat különböző tanárkereső csoportokban láttam, és persze mindegyikre nagy számban ugranak rá tanárok, akik boldogan vállalják a “felkészítést”.
Pedig valószínűleg ők is tudják, hogy ez igazi mission impossible.
Mert miről is van szó?
- Igen, a pótvizsga még mindig augusztusban van. Ha az egész év nem volt elég, egy hónap tuti az lesz…
- Persze, hogy sürgős, barátom, hiszen ha szóbelizned kell, akkor nagyon valószínű, hogy megbuktál. Vagyis négy év alatt nem sikerült kettes szinten elsajátítanod az anyagot. (Más kérdés, hogy akkor miért engedték érettségire, de ez egy másik poszt témája lehetne, amit valószínűleg nem fogok megírni.)
- Ugye csak arról van szó, hogy rendszerezni kell azt a tudást, amit az évek alatt összeszedtél, és néhány pont nem teljesen tiszta? Ugye nem a tételeid kidolgozásáról és a négyéves anyag bepótlásáról, megtanulásáról beszélünk?
- Aki elvállalja, mit gondol, hogyan oldja meg? Szívesen beiratkoznék hozzá én is néhány órára, mert az én fejemben a B1 és a C1 között nem egy hónap a különbség…
Olvastam egy olyan kommentet is (tudom, túl sokat olvasok), hogy az érettségi arról szól, hogy kihúzol 5 tételt, valamit mondasz róluk, és két hét múlva már nem emlékszel semmire.
Igen, sokaknak ennyi. Van, akinek ez az utolsó vizsga az életében, itt be is fejezi a tanulást.
Vagy el sem jut idáig, mint a fenti komment szerzője, aki büszkén írta le, hogy az autószerelő haverjának van érettségije, és mégsem okosabb nála.
Hát… oké.
De induljunk ki abból, hogy valaki tényleg szeretne felkészülni az adott vizsgára, tényleg tudni szeretné azt az anyagot, amiről számot kell adnia.
Vagy ha nem is hajtja ilyen vágy, akkor is megérti, hogy a továbblépéshez szükséges az adott vizsga, és nem csak átcsusszanni szeretne rajta.
Mi lenne, ha nem az utolsó pillanatban kérnénk segítséget, hanem akkor, amikor még van idő tanulni, hibázni, kérdezni, érteni?
Én már évek óta nem vállalok felvételi felkészítést vagy érettségire felkészítést az adott tanév szeptembere után.
Legalább fél–egyéves munka az, amit ha beleteszünk, akkor adni tudom hozzá a nevem.
És egyre inkább azt látom, hogy erre az időre szükség is van, mert egészen elképesztő lemaradásokat szednek össze az iskolákban.
Még a lemaradás nem is lenne baj, de rengeteg tévedés, hiányosság, berögzült butaság is előkerül a magánórákon.
Olyanok, amiket látva-hallva nem csoda, hogy sokan azt sem értik, amit elvileg “leadtak” nekik.
Hogy lehet úgy irodalmat tanítani, hogy nem olvasunk műveket?
És nem, nem a Háború és békére gondolok, hanem mondjuk a Szondi két apródjára vagy A tragédiára.
Hogy lehet úgy nem megutálni a nyelvtant, hogy az évi 3-4 megtartott órában is azt hallgatja a gyerek, hogy ez a tanár szerint is hülyeség?
Ah… elkalandoztam, de mindig ez van, ha elvisznek az érzelmeim.
Valójában nem is vagyok kíváncsi a válaszokra.
Na de akkor hogyan lehet mégis eredményesen felkészülni egy vizsgára úgy, hogy az ne tűzoltás legyen?
Az én fejemben először is úgy, hogy amikor kiderül, miből és mikor kell vizsgáznod, akkor elkezded.
És az érettségi, a felvételi, a nyelvvizsga mind olyan, ami nem egy nappal vagy két héttel korábban derül ki, és nem meglepetésként ér.
Nem azt mondom, hogy a középiskola első percétől minden pillanatban az érettségi lebegjen a szemed előtt, semmi mással ne foglalkozz, csak tanulj, rendszerezz és készülj — mert ennyire hülye én sem vagyok.
De mondjuk a 11. előtti nyáron esetleg érdemes megnézni a legutóbbi feladatsort, és eljátszani a gondolattal, hogy mennyit tudnál megoldani azokból a feladatokból, amik a már tanult anyagot tartalmazzák.
Nem azt mondom, hogy az egész felső tagozatot a felvételi vizsgára készüléssel töltsd.
De mondjuk hetedikben célszerű lenne megnézni egy felvételi feladatlapot, látni, hogy mi megy abból, amit már tanultál, és ennek tudatában eldönteni, hogy merre tovább.
Menni fog egyedül? Segítség kell? Csoportos előkészítő? Magántanár?
Számtalan lehetőség áll rendelkezésre — mindenki meg tudja találni az igényeinek, pénztárcájának megfelelőt, és fel tud készülni. Időben.
Nem decemberben…
(Persze tudom, vannak azok a kivételes zsenik, akik a felvételi előtt megnéztek egy feladatlapot és 50 pontot írtak, de ez azért a többségre nem jellemző.)
Jó lenne, ha eljutnánk odáig, hogy nem egy vizsgára tanulunk.
Nem azért olvasunk, jegyzetelünk, ülünk a könyv fölött vagy a monitor előtt órákat, mert át kell mennünk egy vizsgán, hanem azért, mert az így megszerzett tudást az életünk során valamikor használni fogjuk.
Vagy nem — de nagy bajunk akkor sem lesz belőle, ha tudjuk, hogy nem szárítunk hajat a fürdőkádban, hogy körülbelül mennyit fogunk fizetni a kasszánál, vagy hogy hogyan írjunk meg egy hivatalos levelet.
És amikor elhangzik az örök kérdés:
“Minek kellett nekem megtanulni a másodfokú egyenlet megoldóképletét, ha soha életemben nem használtam?”
akkor csak annyit kérdeznék vissza:
“Ha visszakapnád az élettől azt a három percet, amit a képlet megtanulásával töltöttél, mihez kezdenél vele? Mit pótolnál, ami emiatt kimaradt?”
Mindenki életében vannak vizsgák, amikre későn ébred. Vannak olyanok is, amiknek nem igazán van jelentőségük, de tól kell lenni rajtuk ahhoz, hogy továbbléphessünk. De talán egyszer tényleg eljutunk oda, hogy nem a vizsgák miatt tanulunk, hanem önmagunk miatt. Hogy nem azért keresünk tanárt, mert baj van, hanem mert tudni akarunk. És ha folyamatosan, következetesen és jó módszerekkel csináljuk, akkor soha többé nem lesz szükség tűzoltásra.
Vélemény, hozzászólás?