Mit akarsz hallani?
Jó, ha azt mondják, amit hallani akarsz? Vagy jobb lenne az igazság, akkor is, ha nem annyira komfortos?
Ha orvosra lenne szükséged, kit választanál? Dr. House-t, aki – lássuk be- néha igazi gyökér, nem hallgatja el a tényeket akkor sem, ha kellemetlenek, de kiváló szakember és biztos lehetsz benne, hogy mindent megtesz a gyógyulásodért a legjobb tudása szerint? Vagy olyan valakit, aki mindig azt mondja, amit hallani szeretnél, kedves, vidám, vicces, de ha meggyógyulsz, az legfeljebb a szerencsének köszönhető, mert fogalma sincs, mit csinál?
Én biztosan House segítségét kérném.

Mi köze ennek a tanuláshoz?
Mindössze annyi, hogy ugyanígy járnék el, ha (nyelv)tanárt keresnék (vagy matektanárt, fizikatanárt, edzőt, bármit) és választanom kéne a hatalmas kínálatból. Fontosnak tartanám, hogy
– felmérje, mit tudok, hogy lássuk, miből kell főznünk.
– legyen terve ahhoz, hogy együtt elérjük a célomat.
– mondja meg, hogy ehhez előreláthatóan mennyi idő szükséges (és ne azt, hogy pikkpakk meglesz az ő csodamódszerével, nekem éppen csak ott kell lennem).
– ne mondja, hogy leveszi a vállamról a felelősséget.
– legyenek elvárásai velem kapcsolatban.
– ne kapkodjon utánam kétségbeesetten, ha nem ért ahhoz, amire nekem szükségem van.
– mondja el, ha jelenleg nincs esélyem arra, amit szeretnék és azt is, mit kell tennem, hogy legyen.
A jó tanár, edző vagy mentor nem azért van, hogy mindig azt mondja, amit hallani akarsz. Hanem hogy eljuttasson oda, ahova el akarsz jutni. A kérdés csak az: hajlandó vagy-e meghallani az igazságot és dolgozni érte,vagy inkább futsz egyik csábító zsákutcából a másikba ?

Vélemény, hozzászólás?