Szinte minden nap találkozom olyan hirdetésekkel, amikben magántanárt keresnek, nagyon részletesen megfogalmazva a tanárral kapcsolatos igényeket. Az azonban szinte soha nem szerepel ezekben, hogy a tanuló mit tenne hozzá a folyamathoz, ami a cél eléréséhez vezet. Pedig ez legalább annyira fontos kérdés, mint az, hogy mit várunk el egy tanártól.
Oké, értem, hogy nem egy Facebookon megírt hirdetésben kell elmondani mindent, erre való a konzultáció, ahol megbeszéljük és pontosítjuk, hogy ki mit vár a másiktól. De mivel a siker nem kizárólag a tanáron múlik, nézzünk pár pontot, ami szerintem az ideális, a fejlődéséért felelősséget vállaló nyelvtanulót jellemzi.
A felelősséget vállaló nyelvtanuló:
1. Reálisan látja a fejlődését – Tudja, hogy a nyelvtanulás idő- és energiabefektetést igényel. Nem vár azonnali látványos eredményeket, nem akar három hét alatt a semmiből B2 nyelvvizsgát tenni (láttam ilyet, komolyan…)
2. Rendszeresen gyakorol – Nem csak az órákon tanul, hanem önállóan is időt szán a gyakorlásra, legyen az olvasás, hallgatás, írás vagy beszéd. Nem csak megcsinálja, hanem feldolgozza a házi feladatokat, kikeresi az ismeretlen szavakat, bejelöli, amit kérdezni szeretne…
3. Célokat tűz ki – Tudja, hova szeretne eljutni, és ennek megfelelően határozza meg a tanulási stratégiáit (pl. „3 hónap alatt megtanulok 500 új szót”). Természetesen ha tanárral tanul, akkor ezt nem egyedül kell kitalálnia és megtennie, de az nem árt, ha a céllal nagyjából tisztában van. (A „szeretnék egy nyelvvizsgát” már teljesen jó kiindulási alap, ahogy a „magabiztosabban szeretnék beszélni” is, ebből már ki lehet indulni.)
4. Tudatosan használja az időt – Megtervezi, mikor és hogyan foglalkozik a nyelvvel, így nem halogatja a tanulást. Célszerű a naptárba is beírni, nálam legalábbis úgy működik, hogy ami be van írva, az létezik, ami nincs… nos, az halasztható, nem fontos vagy nincs.

5. Mer hibázni és tanul belőle – Nem fél megszólalni vagy új dolgokat kipróbálni, mert tudja, hogy a hibákból lehet a legtöbbet tanulni. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű és a magyar oktatási rendszer pont eléggé tesz róla, hogy befeszülj és soha az életben ne merj megszólalni, ha egyszer elrontottál egy névelőt. De ha a szándék megvan, egy jó tanár tud segíteni. Én tudok.
6. Visszacsatolást kér és fogad el – Érdekli mások véleménye, és tudatosan dolgozik a javítandó területeken. Ehhez megint olyan tanár kell természetesen, aki nem földbe döngöli, megalázza, megszégyeníti a tanulót, hanem tudja, hogyan javítson úgy, hogy az a fejlődést szolgálja és ne zárja le örökre az utat a nyelvtanulás előtt.
7. Nem vár csodamódszerektől eredményt – Nem hisz a „gyors és könnyű” nyelvtanulási trükkökben, hanem kitartóan és következetesen halad előre. Nincs csodatölcsér, párna alá tett könyv, varázspálca. Van, akinek gyorsabban megy, van, akinek lassabban, nem mindenkinek válik be ugyanaz a módszer. De csodamódszer nincs, ahogy azonnali fogyás vagy munka nélkül nagy bicepsz sincs.
8. Beépíti a nyelvet a mindennapjaiba – Nem csak tankönyvekből tanul, hanem podcastokat hallgat, filmeket néz, csetel, jegyzetel, és próbálja minél természetesebben használni a nyelvet. Nem kell rágörcsölni, keress olyat, ami érdekel, amit szeretsz, ami tetszik. Keress egy jó filmet, sorozatot a célnyelven, hallgass hangoskönyvet, rádiót vagy olvass könyvet, újságot, híreket, akármit. Bármi jó, tényleg.

9. Nem csak a tanártól várja a megoldást – Megérti, hogy a tanár segíthet, de a tanulás az ő felelőssége: ha kérdése van, felteszi, ha valamit nem ért, akár önállóan is utánanéz. A 21. században már nincs lyan információ, amihez nem férünk hozzá, ha nagyon akarunk, a nyelvtanulással kapcsolatosak pedig egészen biztosan nincsenek titkosítva.
10. Kitart a nehezebb időszakokban is – Tudja, hogy minden nyelvtanulónak vannak hullámvölgyei, de ilyenkor is folytatja, mert tisztában van vele, hogy hosszú távon megtérül a befektetett energia. Nem kell mindig ugyanakkora lendülettel belevetni magad a munkába. Nem kell mindig 100 százalékot nyújtani. A lényeg, hogy egy picit mindig haladj. Ha csak öt percet foglalkozol vele, legyen annyi. Egy lecke a Duolingoval és le is van tudva. Csak csináld.

Vélemény, hozzászólás?